Aztán egy szép napon történt valami, ami megváltoztatta a véleményemet. Egyik nap késő este kimentem a kapunk elé és belefényképeztem a "semmibe". (Nálunk nincs szemben szomszéd.) Kicsit eltartottam magamtól a fényképezőgépet és exponáltam. Villant a vaku és a sötétségben csodálatos dolgot láttam. A fényképező előtt a vaku fényében sok-sok fényes apró valamit láttam. Húú, ezek az angyalok! Gondoltam. Aztán a következő gondolat az volt, hogy a fizikai szememmel láttam. Az angyalok meg nem a mi világunkban élnek. Hogy is van ez? Elkezdtem kattintgatni. Felébresztettem a férjemet, hogy ő is látja-e. Látta. Amikor volt a közelben tükröződő felület, akkor az a fényt visszaverte és nem láttam a csodálatos valamiket. De ha a sötétség felé fordítottam a gépet, mindig ott voltak. Hol többen, hol kevesebben. És ekkor rájöttem a dolog nyitjára. A fény úgy terjed, hogy a porszemek ide-oda verik a fényt. Földi világunkban nincs olyan légtér, ahol ne lenne több-kevesebb szálló porszem.
Már értettem miért csak a vakus képeken vannak jelen és miért nincs rendszer, üzenet a megjelenésükben.
Újabb kérdések merültek fel bennem. Inkább gondolatmenet. A szellemi és Mennyei kapcsolattal rendelkező emberek tudják-e az igazat? Vagy ők is csak hallomásból adják tovább, mint én tettem azelőtt? Egyénileg kinek mennyi felelőssége van abban, hogy ez elterjedt nézet lett? (mármint az angyalok a képen) Az biztos, hogy hazugságra nem lehet hitet alapozni, mert előbb-utóbb kiderül és összeomlik.
A Teremtő Jó Istenben jobban hiszek, mint valaha. Én azt tapasztaltam, hogy Isten soha nem keresztezi a szabad akaratomat, soha nem hazudik, nem vezet félre, legfeljebb nem válaszol.
Fogadjátok ezt a történetet fenntartással.
Nekem se higgyetek, hanem JÁRJATOK UTÁNA!