Gondolatok

Gyerekkoromban mindent magamból kiindulva értékeltem.Pl. ha veszekednek a szüleim, az biztos miattam van. Felnőttem és arra tanítottak, hogy ez nem jó, ez nem így van. Erre jött Ho' Opponopono és azt mondta, mégis minden miattunk van és remek gyógyító rendszer alakult ki.

Gyerekkoromban sokat mosolyogtam, nevettem. Azt mondták ne gyerekeskedjek annyit, komolyodjak meg. Erre fel azt látom, hogy felnőtt nevető csoportok alakulnak és remekül oldanak, gyógyítanak vele.

Gyerekkoromban sokat játszottam, felnőttként ez ez kicsit ciki volt. Azt látom, hogy játékkal gyógyítanak, oldanak, felszabadítanak felnőtteket.

Gyerekkoromban sok volt az érintés. Felnőttként csak nagyon szabályozottan érinthetünk. Azt látom, hogy nagy kereslet van az érintésre. Fizetünk érte.

Gyerekkoromban szépnek láttam a világot. Felnőttként nagyon kegyetlennek láttam a világot. Öregként újra szépnek és tökéletesnek látom a világot.

Az iskolában azt tanították, hogy van az ásványvilág, a növényvilág, az állatvilág és az ember. Most azt látom, hogy az ember az állatvilághoz tartozik azzal a különbséggel, hogy megszakadt a környezetével a kapcsolata. Leginkább az élősködőkhöz hasonlít. 18 évesen azt is észrevettem, hogy a gombák nem növények és nem állatok. Azóta más átmeneti életformáról is hallottam. 

Gyermekkoromban arra tanítottak, hogy szeressem az embereket. Mikor elkezdtem szeretni őket, azt mondták, hogy így csak a családtagokat, rokonokat szeressem. Ez nagy törés volt az életemben. Ahogy éltem az életem a szeretett rokonságtól rossz dolgokat IS kaptam. A többi embertől meg kaptam nagyon jó dolgokat IS. Gyerekként egyformán tudtam szeretni. Most is.

Egy fontos dolog jobb most, mit gyerek koromban. Ez a haláltól való félelem. Gyerekként rettegtem meghalni. Felnőttként el tudtam fogadni és úgy általában nem félni a haláltól. 50 felé volt egy halál-közeli-félelmi konfliktusom. Nem szálltam szembe a halállal, hanem elfogadtam.

Jafet lánya vagyok, a javító-mintaadó feladatot kapott embereké. Látom, ahogy termelnek, szaporodnak Kám (kimenő) fiai. Látom ahogy törnek-zúznak, szaporodnak Sém (semmisítő) fiai. Ez az Ő dolguk. Én úgy élek, hogy büszke lehessek az életemre a lehető legkevesebb megbánással.

Virtuális zarándoklat

Mozgásra serkentendő magam, virtuális zarándok útra indulok. A napi lépésszámomat 70 cm-rel beszorzom, így haladok az úton. A távolságot a koordináták alapján számolom ki.

 

Chile déli részéről indulok felfelé a tengerparton. Így néz ki közelebbről:

Repülővel, busszal, majd taxival érkeztem erre az elhagyatott helyre. 

Az első szépség amivel találkozom /virtuálisan/, az a sok-sok oroszlánfóka a parton. Elég veszélyesek, úgyhogy kikerülöm őket.

A lépéseket lépésszámlálóval mérem, egy lépést 70 cm-nek számolom. Mindegyik napon más távolságot teszek meg. Pénteken 16770 lépéssel 11,739 km-t tettem meg. A szombat nyugisabb lett kb. 4 km-rel, így a képen is látszik, hogy éppen megkerültem a folyó deltát.

A fizikai valóságban is gyönyörű tájban haladok. Íme egy kép Matyó kutyával.

Március 8-ra megtettem 100 ezer lépést. Jól hangzik. Az már kevésbé, hogy ez csak 70 km. Haladok tovább.

A valóságban két kutya önfeledt játéka szerez örömet :-)

Már április van. 330ezer lépésnél tartok. Ez kb 230 km.

Utiképek:

tudok pihenni, ha kell :-)

Még szerencse, hogy a valóságban nem ezen a sivár tájon megyek!

kövek

ez már a valóságos séta hely

és pihenő hely

Sok víz lefolyt a Dunán, ma van Szentiván napja.(júni 24.)

Szemizom tornáztató szemüveg van rajtam.

Végül egy hangulati kép. Meleg van.

Két hétre leálltam a lépésszámlálással, így most kb. 850 ezer lépésnél tartok. Ha már zarándoklat, okosságot is írok. Én jó szándékkal, jóindulattal élem az életem és ugyanezt teszi a nem tudatos részem is. Tehát bármit tesz a testem, értem teszi akkor is, ha nekem kellemetlen tünetekkel jár és úgy hívom: betegség. Az is valamiért engem szolgál. Ide tartoznak a velem együtt élő mikroorganizmusok is. Ők amíg élek, az életet szolgálják.

 

 
 


folytatása, kiegészítése következik ...

2016. lék-láb-fürdő

2016. havon-tavon járok

Újra és újra havon járok

és nem csak én

fiatal Matyó

Ezeket a képeket Matyó tesóinak küldöm szeretettel. 

Gondolatok

Életem során több visszatérő gondolatom van, amiket újra átgondolok. Van egy mondás: a pokolba vezető út jó szándékkal van kirakva. Nem értettem, hogy a mindig igazságokat megfogalmazó közmondások közé hogy került be egy ilyen önellentmondás. Már bőven felnőtt voltam, amikor megértettem. Ehhez jó párszor meg kellett kapnom azt a csodálkozó mondatot, hogy "Nem értem, én csak jót akartam." Ilyenkor hiába kérdeztem bármi logikusat, természeteset, mindig irracionális választ kaptam. Most már tudom nem csak látvány pékség van, hanem látvány jó szándék is.

Van egy másik vissza-vissza térő témám. Ez a megbocsátás. Mindig ütközött a belső meggyőződésem a külvilágtól kapott megerősítésekkel. Például gyerekként valaki bántott, védekeztem, mire lett ordítás, veszekedés, sírás, egyebek. Ilyenkor jött a felnőtt, szembeállított minket egymással és azt mondta bocsássunk meg egymásnak, vágjunk hozzá jó képet. Nekem ez azt jelentette, hogy fogadjam el jónak azt, ha bántanak. Felnőtt fejjel már pontosabb magyarázatot kaptam, de akkor sem értettem mit jelent megbocsátani valakinek. Most sem értem. Tegyük fel valaki nekem szándékosan bajt okoz. Ezt a cselekedetet továbbra is tarthatom rossznak. Meg is védhetem magam normális keretek között. Haragudhatok is rá, hiszen az is teljesen természetes reakció. Mivel normális ember vagyok, ezért nem maradok meg a haragomban. Megvédem magam, de nem verem le rajta a sérelmemet. Mit jelent ilyenkor megbocsátani? Szerintem semmit. A megbocsátás azoknak szól, akik beleragadnak a haragba, a bosszúba, az önsajnálatba. Sokáig úgy értelmeztem a megbocsátást, hogy ki kell békülnöm a bántalmazóval, új esélyt kell adnom. Most már tudom, hogy mindig a helyzet határozza meg a dolgokat. Van úgy, hogy nem békülök ki saját magam védelme miatt. Van úgy, hogy új esélyt sem adok, hiszen bolondság lenne ugyanabba a hibába esni újra és újra. Arról nem is beszélve, hogy ha azt jelzem vissza a bántalmazónak, hogy csak jó következmények vannak, miért hagyná abba a bántást?  Meg kell vizsgálnom azt is, hogy miért olyan sikeres a vallás és a pszichológia a begbocsáttatásban. Azt látom, hogy az állandó haragtól, vagyis a beragadástól mentesítenek. A bosszúállástól is. Tehát körbe értem.

Vannak gyereknevelési mondatok, melyek igencsak hazavágják a gyerekeket, akik komolyan veszik a felnőtteket.
- Embert faragok belőled.
Talán ez a leghorrorisztikusabb mondat a faragás miatt. Még az is felmerülhet, hogy az apja mondjuk egy bakkecske. 
- Ne gyerekeskedj!
Ebből világosan kiderül, hogy a 7 éves Pistikét már felnőttnek nézik.
- Vedd fel a sapkát, mert megfázol!
Borzalmas ráolvasás. Nem csoda, hogy ennyire népszerű az influenza.
- Süket vagy? Vak vagy?
Ez is ráolvasás, nem enyhít a kérdőjel.
- Ne csináld ezt, mert eltöröm a kezed!
Szerencsére ez a mondat manapság már nem divatos.
- Eszem a szádat.
Ezt is ritkán hallani. Akkor mondják főleg egészen kicsiknek, ha nagyon aranyosak. Ekkor már ért a gyerek, bár nem beszél. Tudja mit jelent, vagy mégsem azt jelenti? A nagyobbak jobban megijednek ettől.

Más témával folytatom a gondolkozást. Ez az étkezés. Egy nagyon egyszerű, mondhatni banális dologra jöttem rá. Nincs szükségünk főtt táplálékra az élethez. A főzéssel előpuhítjuk az ételt, hogy nekünk kevesebb munkánk legyen vele, de ezért nagy árat fizetünk. Az ételünk ugyan életben tart bennünket, de nem szolgálja az életünket.Szerencsés esetben nem árt, szerencsétlen esetben károsít. Mennyiségi, minőségi kérdés.

Vannak még gondolataim. Most ennyit teszek közzé.